Kritika: Papp Zsolt
Rendező: Sebastián Cordero
Forgatókönyv: Philip Gelatt
Szereplők: Christian Camargo, Embeth Davidtz. Michael Nyqvist
Játékidő: 90 perc
Bevételi eredmények: N/A
Hazai bemutató: N/A
Forgalmazó: N/A
FDM értékelés: 90%
___________________________________________________
Emberek, világűr, kíváncsiság.
Utazás a végtelenbe...hmmm. Még jó, hogy mindenkit érdekel mi lehet ott, amiről eddig csak azt tudtuk, mi nincs. Sebastián Cordero rendesen összekalapálta legújabb filmjét. Egy olyan sci-fit valósított meg, melyben a főszerepet nemes egyszerűséggel az emberi kíváncsiság és az azt körülölelő mérhetetlen tudásszomj kapja. A színészek szakmai felkészültségére nem fektetett nagy hangsúlyt mivel érezte, hogy abból akár a minimális mennyiség is bőven elég lehet a sikerhez. Jól érezte. Engem megnyert. Felszálltam a legénységgel együtt az Europa 1 űrhajóra és egy fergeteges másfél órát tölthettem a fedélzeten. A mission célja, hogy a Jupiter egyik holdjára (Europa) épségben eljusson a hatfős legénység minden tagja. Majd a helyszínen, műszereik segítségével élet után kutassanak. Ez persze nem ilyen egyszerű dolog, hiszen a veszély mindig fennáll és a legváratlanabb pillanatban csap le a védtelen emberre. Ezen felül ugye az otthont jelentő kabin és fedélzet a hosszú út során kissé szűkössé válhat. Jelentkezhet a haláltól való félelem, a honvágy, a szeretethiány és persze a végtelen sötétségbe való bambulás során a bezártság vagy magány érzete. A legénység ezekkel természetesen szembenéz, mert nekik a hírnév és a küldetés sikeressége sokkal fontosabb, mintsem ilyen jelentéktelennek tűnő nehézségeken fennakadjanak. Pedig fent fognak.
Tulajdonképpen a film legnagyobb erénye a minimalizmus tökéletes kihasználása. Rendezőnk a jól sikerült alapötlethez még hozzácsapta az ál-dokumentarista jelleget is, ami nagyszerűen muzsikál. Olyan riportjelenetekkel találkozhatunk, amik egy pillanatig sem zökkentik ki a nézőt az eredeti mederből. Ez ritka, az erre építő filmeknél. Öröm volt végre megtapasztalni milyen is az, amikor ez a stílus, jól össze van hangolva a fő történetszállal. Majd említsük meg a karaktereket is. Mindenkiért fogunk tudni izgulni, pedig alig-alig kerülünk közel a színészek által megformált egyénekhez. A látványvilágot nehogy valaki nekem a Prometheusban tapasztaltakhoz hasonlítsa. Nyilván nem fog leesni az állunk a világűr és űrhajó láttán, de nem is lesz olyan érzésünk, hogy az valami ótvar gagyi lenne. Lesz nekünk olyan filmzenénk, amitől a hideg is kiráz. Az igazi rejtelmességét a történetnek egyedül a komor, rideg hangulatú dallamok képesek felülmúlni. Ez pont az a film lett, ami kellően a képernyőre tapasztja a tekintetet. A lezárás során tapasztaljuk az első gyerekbetegséget, amit sajnos a forgatókönyv írójának számlájára kell leróni. Elfogyott valamiért a szufla és emiatt összecsapottnak érezzük. Megkapjuk a pontot a végére, de valahogy nem az igazi. Ezen kívül más kivetnivaló nincs is benne. Érdekes, néhol megdöbbentő és sokszor feszült pillanatokat teremt. Szerintem tökéletes produktum. Jár érte a magas pontszám és az elismerés. Feltétlen megér egy megtekintést.
